Hatodik ÁGOSTONOS VÁNDORÚT Magyarországon

A március 12-14-e közötti hosszúhétvégén immár a hatodik alkalommal járt Közösségünk misszióban Magyarországon. Idei vándorutunk mottójául ezt választottuk: "Mert zarándok voltam, és befogadtatok - zarándokot fogadni az irgalmasság cselekedede" ezzel is csatlakozva a Szentatya által meghirdetett Irgalmasság rendkívüli szentévéhez, amely egyébként a Közösségben mélyen átimádkozott, megélt téma.

Idén újdonság volt, hogy otthoni zarándokbaratainkkal közösen egy minden érdeklődő számára nyitott lelki hétvégét tartottunk, amelyre így rendkívül sokan el tudtak jönni; nemcsak Budapestről, de az ország különböző pontjairól is érkeztek résztvevők.

A hétvégét két nagy téma köré csoprtosítottuk. Az első napon a zarándok oldaláról elmélkedtünk a zarándokfogadásról, a második nap pedig a keresztény zarándokfogadásra koncentráltunk, elsősorban azt a missziót mutatva be, amelyet a Camino közepén, Carrión de los Condes-ben végez Közösségünk. Mindkét nap volt előadás, műhelyek, imádság, kerekasztal és hozzánk kötödő barátaink (Giuseppe Monsone valamint Leonie van Staveren és Anna Asselman, Hollandiából) tanúságtétele keresztény zarándokfogadást megvalósító álmukról.

Hétfőn, 14-én mintegy százan vettünk részt azon a Lélektúrán, mely a Gödöllöi-dombságban, Veresegyházáról indult Máriabesnyőre, ahol átléphettünk az Irgalmasság Kapuján. Az ébredő tavaszi természet megindító környezetet adott az elmélkedésekhez az Irgalmasság cselekedeteiről, Fényi István és Hajni vezetésével. A zarándoklat alatt lehetőség adódott a személyes beszélgetésekre, megosztásokra is. A nap zárásaként bemutattuk Rendünket, Közösségünket. (II. József a török hódítás után visszatelepült ágostonosokat is feloszlatta, tehát a 18. század vége óta már egyáltalán nincs ágostonos jelenlét Magyarországon.)

Azt látjuk, hogy egy egészen új, és hatalmas lépést tettünk előre az eddigi itineranciák történetében. Egyre biztosabban erősödik közöttünk és az otthoni zarándokbarátaink - akik köre évről évre egyre népesebbé válik - között az egység és az elköteleződés. Hatalmas és feltétlen szeretetet tapasztaltunk meg az otthoniak részéről, ahogyan fogadtak bennünket, ahogyan ezt a hétvégét a szervezők a vállukon vitték, a bizalomban, amellyel felénk fordultak, a nagylelkűségükben, odaadásukban, nyitottságukban...

Személyükben "lelki családot" kaptunk a Jóistentöl, mindegyikük nagy ajándék számunkra. 

Nagyon szép, és egyben megható tapasztalat volt, hogy hozzánk kötödő barátaink szorosan együtt dolgoztak velünk ebben a misszióban. Uky Maldonado velünk utazott Spanyolországból, Laura Buceta pedig Brescia-ból érkezett: a lelkinapok során tett tanúságtételük – az otthoniakéval együtt - szép gyümölcse volt a már közösen eddig megtett utunknak.

De nem lehet nem megemlékezni arról az egységről, testvéri közösségről sem, amely négyünket, misszióban levő nővéreket összekötött. Mindig akadt valaki, akivel a nővérek megtaláltak a közös nyelvet. Ezáltal olykor egészen "bábeli zűrzavar" keletkezett, amikor egyszerre beszeltünk magyarul, spanyolul, németül, franciául, angolul, vagy éppen hollandul... 

 

A Jóisten áldása volt az itinerancián, mely szívünket az érte adott hálára indítja azzal a bizonyossággal, hogy azon az úton, amyen évekkel ezelőtt elindította Közösségünket lépésről lépésre kísér, vezet bennünket.